Csütörtök este indultunk Pétervárról Helsinkibe minibusszal (50 euro oda-vissza), 7 óra az út. A határon „csak” egy órát kellett állnunk, „csak” három helyen kérték el az útlevelünket. Uniós polgár lévén értelmetlenül bonyolultnak tűnik ez az orosz rendszer. A nő megkért, vegyem le a szemüvegem, gyanúsan tanulmányozta az arcom (külföldi = ellenség??), majd kérdezte, mit csinálok Oroszországban. Nézegette a multivízumomat, a migrációs kártyámat, az útlevelemet, csinált róluk vagy másolatot vagy beolvasta valami gépen nem tudom, aztán pötyögött a számítógépen bő 5 percig.  A finn oldalon Adriana  magához híven elkezdett hangosan ujjongani, hogy mennyire kedves és jófej volt a határellenőr az oroszhoz képest. De nem csak ő tett így, mindannyian ujjongtunk, hogy újra Európában érezzük magunkat, ahol kedvesek az emberek, beszélnek angolul és minden működik, mint a karikacsapás.

 Házhoz vitt minket a minibusz, persze hajnal volt, így még alukáltunk picit.  Siljáék  Espo-ban laknak, egy "kertes házas"-erdős-elegáns előváros-szerűség. Hatalmas hó volt, minden hófehér és jeges. A ház belülről is csodálatos, hatalmas üvegablakok, amelyeken keresztül a zúzmarás fenyőfákat látni.

Reggeli gyanánt kipakolhattuk Siljáék hűtőjét, aztán elindultunk várost nézni. Helsinki nagyon megtetszett, nagyon tiszta, gazdag város. Kedvesek és segítőkészek az emberek (nem úgy, mint oroszföldön, ahol ha útbaigazítást kérsz az utcán, meg sem szándékoznak állni, így futhatsz utánuk és a harmadik „Izvinite”-re talán megállnak), nagyon sokan tudnak angolul.

Bementünk a Parlamentbe egy miniszteri ülésre. Az épületbe nagyon könnyen be lehetett jutni, az útlevelet meg sem nézték, csak át kellet menni egy átvizsgáló berendezésen. Az épület maga ronda, szürke és modern. A magyarhoz mondjuk egyébként sem láttam még hozzáfoghatót.

Bementünk egy nagy fehér templomba, amibe beleszerettem. Lutheránus templom, a finnek túlnyomó többsége lutheránus ugye. Belül nem giccses, nagyon egyszerű, viszont a csillárok gyönyörűek és az orgona is. Elhatároztam, találnom kell egy finn fiút, aki feleségül vesz, mert 1, a finnek nagyon jóképűek, 2, ebben a templomban szeretnék esküvőt.

Találkozónk volt délután Silja apukájával, aki elvitt minket egy viszonylag olcsó és iszonyatosan jó és elegáns kínai étterembe (legjobb, amit eddig ettem, kínai), sokat beszélgettünk vele angolul, meghívott minket.

Aztán találkoztunk Silja egy barátnőjével, akivel beültünk egy szimpatikus kis bárba. A pultoslány tudott néhány szót magyarul.

Hazaértünk és félmeztelen fiúk és lányok rohangásztak a földszinten, kiderült, szaunázni jöttek Iro (Silja bátyja) barátai. Mi felmentünk és kezdtünk készülődni az esti buliba. Ugyanis Iroék elhívtak minket az egyetemi campusba (tényleg hatalmas diákrezidencia, ilyet én még nem is láttam), ahol valamilyen „disznó”-party volt. (minden évben "beáldoznak" egy disznót az egyetemi közösség javára) Silja anyukája vállalkozott arra, elvisz minket kocsival. Heten voltunk (vezetővel együtt) az 5 személyes autóban. Négyen zsúfolódtunk hátul, Marta meg ránk feküdt keresztbe.A buli előtt Iro itatott velünk finn sört meg valami finn konyak-szerűséget, a campuson beültünk valamilyen magán-bárba (nem legális objektum), ahol pezsgőztünk, aztán a buliban 2 euróért ittuk a vodka-redbullokat. Ez egy beöltözős buli volt, a keret:jungle.Sokan igazi jelmezben voltak, mi megoldottuk, ahogy tudtuk. Táncoltunk, beszélgettünk finnekkel, aztán hajnali kettőkor majdnem elmentünk az afterpartyba, ami szauna-party lett volna, de Marta és Ricsi annyira részegek voltak, hogy nem tűnt jó ötletnek. A szauna-partyt továbbra sem tudom elképzelni, ennyi emberre hogy tudják megoldani. Ja, apropó, a finnek meztelenül szaunáznak. Silja apukája értünk jött a buli után. Marta eszméletlenül vicces volt ennyire részegen. Feküdt rajtunk a kocsiban, mosolygott, gyagyogott hülyeségeket, azt ismételgette, hogy „I feel so good”, „I like your family”, szakadtunk a röhögéstől.

Szombaton mondhatni nyugodt tempóban sikerült felkelnünk (Ricsi javított kicsit diktatórikus módszerein), megreggeliztünk (oda meg vissza vagyok a finn vajért, ezt a többiek is tanusíthatják, szinte szlogen lett az „I like this butter”, „This butter is very good”..), majd becsücsültünk a kocsiba és Silja elvitt minket egy közeli lovas tanyára, ahova a család rendszeresen jár. (Számomra ismeretlen módon Silja nagyon ügyesen vezet ilyen időjárásban, amilyen bátran tolatott hátra a meredek jeges úton.) Hatalmas volt lovon ülni ebben a csodálatos havas időben. Nagyon élveztem.

Nagyon nagy szerencsénk volt az idővel, általában november közepén állítólag nem szokott még ekkora hó lenni. Minden hófehér, ropogós hó, nem az a féligmeddig hó (amely Silja szerint nem is hó, finnül vagy tíz különböző fogalom van arra, ami nálunk a hó), amely fél nap alatt elolvad és utána következik a szenvedés a latyakban.

A finn nyelv nagyon vicces. Nagyon sok magánhangzót képesek egymás mellé rakni. Egyáltalán nem hasonlít a magyarra, akármilyen nyelvi rokonságban is állunk.

Elkocsiztunk egy kis faluba ahol szép faházak voltak, hülyéskedtünk a hóban, Adriana úgy futott körbe, mint Babu, Martát állandóan fényképezni kellett a hóban, mert spanyol létére nagyon különleges ez a nagy fehérség számára.

Hazaértünk, Silja szüleivel ebédeltünk sült halat.

Késő délután elkocsiztunk a nagyihoz. Nagyinak egy durván 200 m2-es lakása van valamilyen elit kerületben. Belépsz, máris múzeumban érzed magad, tele antik bútorral, gyönyörűen elegánan berendezve, mint azokban az „Otthon” magazinokban. Féltünk ráülni a kanapéra. Tényleg penthouse-szerű. Nagyi forralt borral és nagyon finom „karácsonyi ízű” sütikkel kínált minket. Nagyi kiválóan beszél angolul 82 éves létére. Beszélgettünk Oroszországról, magunkról.

Azon poénkodtunk egész nap, hogy engem be kell házasítani Silja családjába és akkor mindenki jöhet látogatóba mindig. De ez onnan indult, hogy megállás nélkül hangoztattam, mennyire imádom Helsinkit és a finn vajat és mennyire finom volt az első napi kínai és mennyire szép volt „A fehér templom” és  hogy ott szeretnék férjhez menni. Na meg persze a jacuzzi.

Hazaértünk és gyakoroltuk a  finn tradiciókat. Szauna-jacuzzi-szauna. De még milyen jacuzzi! Komolyan mondom, mesébe illő volt az esténk. Leírhatatlan volt ülni a jacuzziban hóesésben. Körülöttünk erdő (nincs is semmilyen kerítés, tehát elvileg bárki betérhetne, dehát Finnországban vagyunk, ezeknek ez biztonságos), hatalmas fenyőfák, zúzmara, fehérség, hull a hó, érzem az arcomon a hópelyheket, érzem a nedves hajamon, hogy fagyos, mi meg fekszünk a bugyogó meleg vízben és gumikacsákkal játszunk. Édenkert. Kimászunk, mezítláb a hóban, rohanás a szaunába, Silja rakja rá a vizet, folyamatosan rakja, úgy érzem ég a bőröm, de neki ez még hideg, sebaj, mondja, ez nem veszélyes, csak jót tesz, hát legyen. Majd hidegzuhany (Adriana bevállalta a finn szokás szerinti szauna utáni hóbanfürdést, úgyhogy kirohant, belevetette magát a hóba és vissza), vissza a jacuzziba, ahol nagyjából három órát töltöttünk azt hiszem, minimum.

Vasárnap elkompoztunk várat nézni. Nagyon csípős hideg volt, a parton sétáltunk sokat, ott főleg fújt a szél. Olyan volt a táj, amelyet minimum vártam volna Arkhangelsktől is. De nem lett volna szabad elfelejteni, hogy Oroszország az Oroszország, Európa meg Európa. Tényleg hatalmas a szakadék Oroszország és Európa között. Nem túlzok. Egyértelműen más. Helsinki alatt napi többször rácsodálkoztunk, milyen más itt, milyen jó, hogy Európában élünk. És amikor kérdezik, miért más, nehéz felelni. És itt még nem is arról beszélek, hogy az oroszos udvariatlanság után örömtáncot járunk, ha az eladónő ránk mosolyog a boltban. Valahogy minden más, az emberek, a környezet, szebb, tisztább, egyszerűen európaiasabb.

Ebben a hidegben csak úgy lehet túlélni, ha fél óránként beülünk valami meleg helyre. A séta után találtunk is egy szimpatikus kis kávézót. Ahol elsütiztünk hárman, amíg a fiúk meg Silja történeti múzeumba mentek.

Következő napi programunk valami karácsonyi parádés megnyitó a főutcán. Vártunk rénszarvast. Kezdjük ott inkább, hogy háromnegyed órát vártunk a hidegben, hogy végre elkezdődjön az ünnepség, szétfagytunk. (Fura, hogy november közepén kezdik ünnepelni a karácsonyt. De már Péterváron is felállították az utcai karácsonyfákat.) De rénszarvas nem jött. Helyette jöttek random emberek beöltözve mindennek, kis vakondtól kezdve télapóig. A kísérő rendőrautóban mikulássapkás rendőrbácsik csücsültek mosolyogva. (Ilyet Oroszországban hiába várnál ha ha.)

Hazabuszoztunk meg sétáltunk. Még egyszer ki kell hangsúlyoznom, hogy nagyon szép a külváros is. Mint a filmekben. Gyönyörű házak, hatalmas hó, fehér ágak, nagy fenyőfák. Hazaérünk, karácsonyi családi hangulat, finom illatok, kandalló, asztalhoz ülünk, az egész család (Silja szülei, 3 testvére és mi hatan). Az előétel valamilyen lazacos krémes kenyérke, a főétel rénszarvas krumplipürével, párolt zöldségekkel és áfonyalekvárral (nyamm), illetve háromféle isteni finn desszert, mindemellé gondosan kiválasztott vörösbor. Aztán csöng a telefon, hogy megérkezett a minibuszunk, indulunk vissza Pétervárra.

Silja szülei nagyon kedvesek, szuperül beszélnek angolul, mindketten olyan kiegyensúlyozottnak tűnnek, árad belőlük a nyugalom. Négy gyerekük van, gondolom hozzászoktak a nyüzsgéshez. Szuper fogadtatásban részesültünk náluk. És beleszerettem Helsinkibe.

Észak-oroszországi túránk

Majdnem lekéstük a vonatot. Úgy néztünk ki a csomagjainkkal, mint a cigányok. Szegény Ricsi egyedül hímnemű a társaságban. Öt lány és ő. Igazán sajnálom.

A vonat sokkal rosszabb állapotú, mint a moszkvai. Az étteremben borzalmas a kiszolgálás, a legudvariatlanabb, amit életemben tapasztaltam. Csak olyan oroszosan utálják az idegeneket. A lányok rendeltek egy szendvicset és egy krumplis valamit. Amikor kihozták, szó szerint röhögő görcsöt kaptunk. Háromszor annyiba kerül, mint egyébként és az adag harmadannyi. A miniszendvicset fényképeztük. Ennél minibb már nem is lehetett volna. Egy negyvenes pasas a szomszéd asztaltól küldött nekünk egy tábla csokit. Uh. Mivel ki voltunk akadva (már meg kellett volna szoknunk az orosz udvariatlan kiszolgálást, de nem), összegyűjtöttük az összes aprópénzünket (komolyan, ennyi apróval életemben nem fizettem sehol) és azzal fizettünk. Nagyon kellemetlen volt, de ezt nem lehetett kihagyni.

Adriana a 25 órás vonatútból 1 órát volt fenn, amikor kiment cigizni egy nagyobb állomásnál. Mivel előtte semmit nem aludt, reggel 7-re ért haza a randijáról.:)

Nagyon gyorsan eltelt a hosszú vonatozás, mindannyiunknak tanulnia kellett, úgyhogy volt mit csinálnunk.

Második nap megérkeztünk Arkhangelskbe..Vagyis egy kis faluba, fél órára Arkhangelsktől. A couchsurfing-es fiú, Roman, ott várt minket az állomáson egy barátjával, Iljával. Kissé meglepődött, hogy hatan vagyunk, pedig említettem neki, hogy hatan leszünk, na mindegy, nagyon kedves volt. De nagyjából azt lehet mondani, kukkot sem tudott angolul, illetve a barátja sem, úgyhogy a kommunikáció kissé akadozott avagy én nekem kellett fordítani állandóan. Rajtam kívül csak Ricsi beszél jól oroszul.

Egy szeméttelephez hasonló lerombolódott falucskában cipeltük a cuccainkat, annyira nem tűnt még fagyosnak az időjárás. Amikor megérkeztünk, fogadott minket a fiú anyukája és nagymamája, Roman sütött nekünk 3 hatalmas pirogot, az egyikre tésztával ráírta, hogy Tündi. Kedves. Teáztunk, beszélgettünk, vagyis próbáltunk.

Amikor az ember ilyen sok időt tölt együtt random emberekkel, kiderülnek dolgok a másikról. Például Ricsiről sosem gondoltuk volna, hogy ilyen diktátor-féleképpen lép majd fel, kiindulva abból, hogy lányok vagyunk és mindenhonnan elkésünk és vihorászunk minden idióta dolgon, állandóan az ment, hogy „gyerünk, menjünk már”, „nem, erre nincs idő”, „ne fényképezz”, „ne énekelj” blabla. Ezek miatt néhányan kicsit ki voltunk akadva rá, de Arkhangelsk közepére kezdtük már megtalálni a közös hangot. Nyilván nehéz egyedüli fiúnak lenni a társaságban. Jó, az orosz fiúk velünk voltak mindenhol, de az más kicsit.

Szóval rohanni kellett megérkezés után egyből. Elindultunk felfedezni Arkhangelszket. A buszúton odafelé már láttuk, hogy talán kicsit túl sokat vártunk ettől a helytől. Koszos és szegény. Semmi köze Pétervárhoz vagy Moszkvához. Megérkeztünk a városba és kérdeztük, hol a központ. „Ez a központ”. Aha.:).Hát őszintén szólva Arkhangelskben semmi szépet nem fedeztünk fel, nagyon izgalmasat sem. De megérte azért, világlátás szempontjából.

A srác elvitt minket egy olcsó kajáldába (4 fogás kb 150 rubelért, ami durván 4 euro), persze fizettük az ő részét. Innentől kezdve mindenét fizettük a három nap alatt, a buszokat és néha a kajálásokat is. Ez normális, hiszen tényleg szegény család és elszállásoltak minket, hatunkat, 2 éjszakára, ettünk náluk pirogot, orosz salátát, kását, ittunk sok teát.

Elmentünk a fiúkkal egy közeli kis faluba, ami nagyon híres, tradicionálisan orosz faházakkal van teli, nagyon tetszett mindenkinek. Malije Koreli. Az erdőben egy nagyon csúszós és meredek részen kellett menni (egyértelműen pánikrohamom lett), meg is csúsztam és eléggé belevertem a térdem egy fába, úgyhogy van egy hatalmas sötétkék foltom. (Azóta eltelt egy hét, a foltom hatalmas, sötét és még mndig fáj, ha lépek. Tessék csak sajnálni.)

Roman elhívta egy orosz nőismerősét, aki beszél angolul. Sajnos. Olga mindannyiunkat halálra idegesített, be nem állt a szája, ránk akarta tukmálni az általa kitalált programokat, szó szerint ránk szállt. Végül beültünk vele egy „bárba” (ami inkább étterem volt, mint bár, azt egyet sem láttunk sehol, pedig vagy háromnegyed órát gyalogoltunk az esőben, Olgával).

Elég kellemetlen érzés volt, hogy tudtuk, hogy a srác és a barátja sem tudják maguknak megengedni, hogy étteremben egyenek és bárokban iszogassanak, mi meg „csak úgy szórtuk a pénzt”, anélkül, hogy számolgatnánk. Pétervárhoz képest tényleg olcsónak bizonyult a hely étkezés szempontjából mindenképp. Valószínűleg gazdag külföldieknek tűntünk a szemükben.

 Hazamentünk és készülődtünk az alváshoz. Mind egy szobában aludtunk, Romanéban, öten elfértünk a két ágyon, Ricsinek a föld jutott, egy matrac na.

Sok probléma nem származott végül az egy fürdőszoba-dologból. Kivéve, amikor szombaton egész nap nem volt víz. Reggel kb fél órát azzal töltöttünk, hogy van, aki nagyon szeretett volna fürdeni, van, aki hajat mosni, van, aki azt mondta, ez nem fontos, van, aki találni akart volna szaunát vagy orosz „bányát”, nehezen jutottunk egy véleményre. De amikor kiderült, hogy Arkhangelskben kb 20000 Ft-ba kerül egy óra szauna, inkább elvetettük az ötletet. Én ásványvízzel megmostam a frufrum.:) Csak a fiút sajnáltam, mesélte, hogy amikor behívták katonának, ott csak heti egyszer fürödhetett és 100 férfi lakott egy szobában, mi meg egy nap nem mosdástól ki vagyunk akadva külföldi létünkre.

Pénteken a fő program az volt, hogy elbuszozunk a Fehér tengerhez. Kitett minket a busz, a semmi közepén, csak hatalmas panelházak, koszos part, borzalmas fagyasztó hideg, szél, eső. Kimásztunk a tengerpartra, csak azért, hogy készüljön néhány fénykép, majd konkrétan  rohantunk fedél alá, mert elkezdett zuhogni. Javasoltak nekünk egy emlékművet, ahhoz elszenvedtük magunkat, és persze hogy az emlékmű nem volt más, mint egy nagy darab kő. :D Majd eljutottunk valahogy a központba, ahol éttermet kerestünk. A fő célunkon, a tengerparton kb 10 percet ha töltöttünk.

Este csirkepaprikást főztünk. De a csirke amit vettünk, mint utólag kiderült, csontos volt és jeges, ezért várni kellett sokat és felvágni (Ricsi megint átvállalta a férfimunkátJ ). Hoztam magammal vaníliapudingport, így azt is készítettünk. Főzés közben Laure-ral volt egynéhány konyhai véleményeltérésünk. (mint eddig mindig) Utálok úgy főzni, hogy valaki beleszól és idegesít, ő sajnos elég gyakran teszi ezt, francia létére azt hiszi, csak a franciák tudják, hogy kell főzni. Meg vettünk ajándékcsomagot Romanéknak, amit étkezés után átadtunk.

Fagyasztóan hideg van.

Másnap reggel fura hó esett, pici fehér golyó formájában (soha nem láttam még ilyet), kellemetlenül fújt a jeges szél ezekkel a golyókkal, csak a szemünk látszott ki a bebugyolált fejünkből, de muszáj volt eljutnunk Nagy Péter szobrához, hogy csináljunk fényképet vele.

Egész szombat délutánt egy nagyon európai hangulatú kávézóban töltöttük, mi, lányok, és tanultunk aktívan, mindenkinek volt sok készülnivalója. Közben kávéztunk, salátáztunk. Azt hiszem egész szentpétervári tartózkodásunk alatt nem ettünk annyit, mint amennyit ez alatt az út alatt. El is neveztük az északi túránkat food-trip-nek. Laure mániákusan fényképezett mindent, amit ért, így az összes kaja, amit ettünk, meg lett örökítve.

Aztán találkoztunk a fiúkkal, bevásárolni az útra (utaztunk Arkhangelskből Vologdába, második célállomásunkba), haza összepakolni, elköszönni.

Kisebb sokk ért minket, amikor a pályaudvaron a nő elnézte a dátumot és megijesztett minket azzal, hogy a jegyünk másnapra szól. De nem.

Vologda

Első benyomás: szebb, mint Arkhangelsk. Az itteni couchsurfinges fiú, Anton, úgy volt, hogy kijön értünk a pályaudvarra reggel. Beültünk reggelizni egy étterembe, amit találtunk. A millió csomagunkkal. Anton nem jelentkezik, kezdünk idegesek lenni. Az étterem igazából egy hotelhez tartozott, mi meg elkezdtünk tanulni az asztalon, mintha egy kávézóban lennénk. A néni nem nézte jó szemmel, ez mondjuk érthető, diplomatikusan kitessékeltek minket. Közben sikerült megbeszélni Antonnal a reggel 9-et, de bő háromnegyed órát vártunk rá, ki kellett mennünk a hidegbe, az esőbe. Újra felhívom, már úton van. Megérkezik. Első pillanattól kezdve viccelődik mindennel, nagyon megtetszett az ironikus stílusa. Meglátjuk a kocsit, OH MY GOD. Egy nagyon lepukkant Lada. Hatalmas zajjal közlekedik, hatalmas füsttel, nincs rendszámtábla rajta, koszos. Esküszöm filmbe illő jelentet. Megbeszéltük, hogy Ricsi és Adriana busszal mennek, csak négyen férünk be a kocsiba plusz hatunk csomagjai. Anton mondta, egy pillanat, arrébb áll, mert nagy a pocsolya. Mindannyiunk fejében átfutott a gondolat, hogy na most simán el tudja lopni az összes cuccunkat. De nem. Elindulunk, nagy zajjal és rázkódással, majd kilyukad az egyik gumi. Betoltuk a kocsit egy parkolóba. Kérdezgetjük, most mi lesz most, hogyan jutunk el hozzá. Ő meg csak lazán, misztikusan, nevet rajtunk, mondta, hogy ne idegeskedjünk ennyit, úgy 3 km, megtehetjük gyalog. Néhány perc múlva kderült, hogy csak ironizált, valójában két percre van a lakása.

Jobban beszél angolul, mint az előzőek, de itt is állandóan szinkrontolmácsoltam.

A lakása a legkoszosabb, amit életemben láttam, mintha soha az életben nem lett volna kitakarítva, a fürdő volt talán a legundorítóbb. De a srác eszméletlenül vicces és jófej, kedves, udvarias, kínált minket sütivel és teával. Nem akarta elárulni, hány éves, de egyik nap meglestük egy hivatalos iratába belekukkantottunk, kiderült, hogy 86-os. Azt hazudta első nap, hogy szállítóként dolgozik, időnként besegít az udvar takarításában. Második nap derült csak ki, hogy igazából jogi tanulmányokat folytatott, de áttért a webdesignra és nagyon sok munkája van, a városban sétálva sok általa készített plakátot láttunk.

A lakástól mindenki sokkot kapott minden kedvesség ellenére. És kissé ijesztő volt a hatalmas játékpuska és a sok katonai felszerelés (valami paint-ball-hoz hasonlító játékhoz kell neki, valamilyen katonai szerepjátékban vesz részt). Ezen kívül alpinista.

Első napunk folyamán sokat sétáltunk, nagyon szépnek találtuk a kisvárost, romantikus folyóparttal, nagyon szép templomokkal. Este Anton bemutatta nekünk egyik legjobb barátját, Sashát, aki szintén szuper szimpatikus volt nekünk. A fiúk elvittek minket egy bárba, ahol rendeltek pizzát nekünk, de mindenki fáradt volt, úgyhogy utána hazamentünk.

Második napunk folyamán elbuszoztunk egy monasztirba, este viszont Silja és Ricsi hazautaztak Piter-be, mi hatan meg (négyen lányok, Anton és Sasha) vízipipáztunk. Anton mutatott sok képet a túrázásairól.

Harmadik nap arra keltem, hogy idén először tiszta hófehér a kilátás az ablakból, mindenhol hó, csodálatos. megint csak sétáltunk, továbbra is nagyon tetszett nekünk a városka, megint jól bekajáltunk a szokásos Ogorod nevezetű „sztolovaja”-ban, vettem egy tradicionálisan mintázott orosz sálat. A hóból sok sár lett.

Szentpéterváron meleg van. És nem csak oroszos értelemben.:)

Moszkva (2010. október 22-26.)

Pénteken indultunk, hatan (Marta, Silja, Laure, én, illetve Otto és Ignas. Szokás szerint nem sikerült pici táskába pakolnom 4 napra, a túrahátizsákom tele lett. Késésben voltunk, ezért „gypsy-taxi”-t fogtunk, majd ki a Moszkovkszkij vokzalra. A vonat éjfélkor indult. Egészen tetszett ez a nem zárt kabinos megoldás. Igaz, hogy nincs ajtó a fülkén, és oldalról is nyílnak ágyak, de tiszta volt, kulturált. A fiúk vodkát öntöttek a „csáj”-ba. 3 körül el is aludtunk. Reggel 7-re Moszkvában. Időbe telt, míg kiigazodtunk a moszkvai metrórengetegben. A szállásunk szuper helyen volt, tényleg 5 perc gyalog a Kremlintől, a Tverszkaja ulicán, a Moscow Style Hostel. Nem a hagyományos értelemben vett hostel. Egy orosz lakás, egy házaspáré, van vagy 3 szoba, a miénkben 4 darab emeletes ágy. Nagyon tetszett, az egyetlen, ami zavart, hogy egy fürdőszoba volt, de mivel általában dél körül keltünk, addigra már mindenki lezuhanyzott. A nő minden reggel különböző reggeliket csinált, orosz édességszerűségeket, szirnyikit,búlocskát, pirogot, blini-t. Nagyon kedves volt, nem szólt akkor sem, amikor hangoskodtunk, akkor jöhettünk haza, amikor akartunk.

Első nap, szombaton, sétáltunk a belvárosban, Kitaj-gorodban, a Vörös téren, találtunk egy nagyon szimpatikus éttermet, csináltunk idióta képeket, majd valaki feldobta, hogy menjünk cirkuszba. Így elmentünk a Bolshoj Cirk-be az aznapi 3 órás előadásra, ami nagyon megérte a 400 rubelt (10 euro). Voltak gyönyörű akrobata-mutatványok, állat-idomítók (medve, fókák, kutyák, majmok, oroszlánok), bűvész-mutatványok (nagyon durva volt, eltűntettek embereket), csodálatos volt a díszlet, minden nagyon szépen ki volt dolgozva. Ja igen, és mielőtt kezdődött volna az előadás, felültünk a Magic Bus nevezetű vidámparkos izére, ami a félelmetestől messze volt, de szakadtunk a röhögéstől. Hazaértünk, bevásároltunk valamit enni (olyan éjfél felé), majd megittunk egy üveg pálinkát (nem csak) és találtunk egy kis klubot a közelben, ami annyira nem volt nagy szám, a zene még úgy ahogy, de elég sznob hely volt.

Második nap elég későn keltünk, amire lehetett számítani. Utána Ksusha (az orosz általános iskolai legjobb barátnőm) értem jött kocsival  (12 éve láttam utooljára), először elvitt megnézni a Bannij pereulkot (ahol laktam kiskoromban), láttam kívülről az iskolánkat is (érdekes, hogy úgy emlékeztem, nagyobbak a távolságok, az udvar is picinek tűnt, az utca is, a ház és az iskola tényleg 5 perc vagy kevesebb..), majd elmentünk az anyukájához, Marinához. Ksusha vele lakik jelenleg. És a tacskó. Elég kinti kerületben, de elegáns sokemeletes házak, a lakás (nem meglepő módon) nagyon elegánsan, franciásan berendezve. Marina készített steak-et, salátát francia módra, majd iszogattunk teát és eszegettünk orosz bonbonokat. Felelevenítettük a 90-es éveket, Ksusha mutatott nekem képeket az egykori osztálytársainkról, meséltünk egymásnak. Nagyon kedvesek voltak,  nagy tacskójuk, Jim, borzalmasan hangosan ugat és hiperaktív. (Ilyenkor hálát adok az istennek, hogy Babu egy tündér az esetek többségében) Ksusha utána elvitt kocsival egy metrómegállóig, ahol a többiek épp voltak, majd felsétáltunk valami szépkilátásos helyre, ami Ksusha javasolt. Megettünk egy pár magyar házikolbászt, amit vittem magammal, nagyon ízlett mindenkinek.:)

(…)Már november van, be kell fejeznem a moszkvai beszámolót, de összefolynak az események.

Nehéz összehasonlítani a két várost, teljesen más. Moszkva egy nagyváros. Szép. Vannak nyugatias hangulatú részei, vegyítve a szocialista elemekkel, az ortodox elemekkel, a nagyon jellemzően „minden nagy kiadásban” elemekkel. Péterváron is nagy minden, de Moszkvában még nagyobb. Pétervár egyedibb, az építeszeti stílusa meghatározóbb, romantikusabb. Örülök, hogy Péterváron tölthetem ezt a szemesztert, Moszkvába viszont még néhány napra jó lenne visszanézni. 4 napot voltunk, de nagy része kiesett, mert kétszer voltunk bulizni , olyankor ugye a másnap..

Harmadik nap esett az eső (első két nap hétágra sütött a nap és meleg volt), így úgy döntöttünk,bemegyünk a Kremlbe. Este meg beültünk egy bárba, ahol Laure annyira kiakadt a történtektől, hogy megfogta a cuccát és kiment. Az egyik vendég rendelt pezsgőt és fröcskölte szanaszéjjel. A barátai konkrétan csöpögtek a pezsgőtől. Ugyanis több üveggel ez történt. Sőt, a pultos hasonlóan cselekedett. kezdtem én is undorodni, mindenem alkoholos volt. A részeg vendég hozott nekünk whiskyt meg pezsgőt, gondolom engesztelésképpen. Szóval csöpögve az alkoholtól, kint megismerkedtünk egy egész Air France csoporttal, pilóták meg steward fiúk. Elkezdtünk velük beszélgetni, majd közösen elmentünk egy másik bárba. Otto és Ignas szó neélkül leléptek úgy, hogy nem szóltak, náluk a kulcs. Mi, lányok,eléggé kiakadtunk rájuk, mert az esetek többségében furán viselkedtek velünk, mintha függetlenedni akarnának. Silja felhívta őket, hol vannak, erre valami másik helyen, ahol Ignas épp beszélget egy svéd lánnyal, na tökjó, mi hazamennék, de azt sem tudják, hol vannak. Elindultunk haza, felkeltettük szegény nénit, hogy bejussunk, Silja nagyon ki volt akadva Otto-ra. Amikor megérkeztek a fiúk, úgy tettek, mintha mi sem történt volna, majd Silja elkezdett finnül veszekedni Ottóval, kb 2 órán keresztül, a konyhában, nagyon hangosan, sokan aludtak a lakásban, ez kb hajnali 4-5 volt. Sírás lett a vége, Marta is beszállt a veszekedésbe más miatt, fura volt látni őket ilyen agresszívan. De reggelre senki nem emlékezett arra, pontosan mi volt. Ignassal moziba mentünk, majd készülődtünk a visszaútra.

nagyon jól éreztük magunkat összességében.:)

Ahogy telnek a napok, egyre nő bennem a félelem, hogy egyszer ennek is vége lesz. Nagyon jól érzem magam. Mostanra tényleg nagyon megszerettem az itteni életemet és nem is változtatnék rajta, nem költöznék el lakásba, mert már egyáltalán nem zavar, hogy 15m2-en lakunk ketten, hogy állandóan közösségi életet élünk. Annyira megszerettem ezeket az embereket! Biztos sokat dobott a hangulatomon, hogy már lassan két hete szüntelenül süt a nap, csodálatos őszi idő van, színes levelekkel, felhőmentesen, de egy kis csipet szúrós hideggel, ami állítólag egyre csak szúrósabb lesz.

Ma voltam az első balett órámon. (Kissé másnaposan:D)Marta új lakótársa, a kínai lány, WenJing jár balettra, de neki is annyi tapasztalata van, mint nagyjából nekem, fél évig én is jártam már. Eszméletlenül élveztem, másfél óra nagyon kimerített, de nagyon jófej a tanárnéni. Úgyhogy már a táncóra is kipipálva. És nagyon sokat tanultunk ma, arrabesque, fondue, grande pliée, sauté stb. Ezen kívül ugye heti sokszor járunk közösen fitness terembe, már szinte mindenki beiratkozott tőlünk, úgyhogy mindig ezzel vagy azzal mászunk edzeni, így izgalmasabb.

Aktívan írom a 15 oldalas esszémet az ukrán szociális rendszerről, igyekszem haladni vele, jövő hét végén jönnek Anyuék, úgyhogy addig be kéne fejezzem, mert utána meg megyünk 4 napra moszkvába 6-an.

Életem legjobb bulijai talán ezek a bulik, amiket itt alkotunk. Talán ha nem jöttem volna el erre a szemeszterre, soha az életben nem buliztam volna limuzinban, nem lettem volna hajóbulikban, meg az egész hangulat, hogy mindig az egész társaságunkkal megyünk, nagyon tetszik. Tegnap volt az egyik orosz lány, Masha szülinapi bulija, kibérelt egy hajót, úgyhogy 3 órán keresztül hajóztunk a Néván meg a sok kicsi csatornán. Csodálatos volt. Hangszóró volt fenn, így a fedélzeten énekeltünk és táncoltunk, készítettek nekünk hatalmas pokrócokat, amibe beburkolózhattunk, mert ugye már hideg van nagyon. Előttem van egy kép, amikor a Sole Mio-t üvöltjük.:)A hajó után meg persze mentünk bulizni a Rossi's-ba, ahova jöttek emberkék a Kapitanskajáról is :)

Ma nagyon finomat főztem. A hentesboltban árulnak előre bepácolt dolgokat,  vettem csirkehusit valami zöldes fűszeres dolog volt rajta, pirítottam hagymát és bacon-t, ráraktam a husit, majd belerakosgattam megfőzött krumplit.:)

Most átmegyek Otto-hoz, nézünk valami orosz filmet.

Ja igen, lefoglaltuk a moszkvai hostelt. Október 20-24!!!Juhuu

A kedvenc hónapom. Már színesek a levelek, sokat süt a napocska, végre lehet sapkasálban:)..Bevallom őszintén, néha vannak depressziós pillanataim, hétfőn és kedden elég negatívan voltam (ennek persze nem szentpétervár az oka, hanem egyéb bonyodalmak), de utána, már szerdán szinte minden megváltozott, kisütött a nap, mint még soha, a felhők a lelkecském felől is eltűntek, rádöbbentem, mennyire jól érzem magam itt, mennyire szeretem ezeket az embereket és mennyire életem legjobb szemeszterének fogom tartani ezt a pár hónapot, amit itt töltök.:) És ez mind egy olyan nap folyamán kezdődött, amikor az orosz bürokrácia vereséget mért rám.De nem adtam fel a küzdelmet.:) Csupán a kollégiumot szerettem volna befizetni. Ehhez el kellett buszozni messzire, ahol közölték, hogy be van zárva a kassza, és menjek el az egyetem főépületébe (fél óra innen busszal). Én elbuszoztam, ahol közölték, hogy ha-ha, a kvitánciát csak ott tudják odaadni, ahonnan jöttem, úgyhogy menjek szépen vissza. Visszabuszoztam, kiálltam egy hosszú sort, közölték, hogy előző hónapban véletlenül fizettem kevesebbet, így most nemcsak az ezentúl fizetendő 5500 rubelt, hanem az előző kimaradást is fizetnem kell, így 7500-at össz. Aztán vissza kellett mennem ugye a kvitánciámmal az egyetem főépületébe, ahol be akartam fizetni a 7500 rubelt a szemtelenül mogorva és antipatikus nyanyának az újabb sorbanállást követően, de elfelejtettem, hogy egy nap maximum 50000 Ft-ot vehetek fel, így nem tudtam felvenni elég pénzt, el lett halasztva másnapra. Ez a procedúra elvett az életemből jó néhány órát.

De megírtam egy dolgozatot (remélhetőleg sikeresen), meg lettem vendégelve Ricsi által, jó kis házikolbászra, felfedeztünk Pavellel egy szuper zöldségest végre (mert a lenti bolt, a Pjátyorocska, nem arról híres, hogy színvonalas a kaja, ezt bizonyítja az általam már kipróbált gumiízű csirkéjük is, hát meg az ottani gyümölcsöknél egészségesebb az is, ha inkább megfosztom magam a vitaminok élményétől:) ).

Késő este elmentünk Laure-ral edzeni..mi történt még ezen a héten..

Tegnap, pénteken írtam egy félidős zh-t ugyanabból a tárgyból (majdnem minden héten írunk valamit belőle..) meg amit érdemleges megemlíteni, az az esti program. Úgy volt, hogy átmegyünk Philippék lakásába iszogatni, majd utána egy Underground nevezetű helyre, de a lányok túl sokáog készülődtek és végig azon dilemmáztunk, hova is menjünk inkább, mert az egész Kapitanszkaja (a másik koliban levő emberkék) és tőlünk (a "mi" az a tucatnyi itteni emberkét foglalja magába, a mi kolink tehát)is a többség elígérkezett egy másik buliba, egy Sakáltanya nevezetű helyre, amire persze mindenki kíváncsi volt, a filmből kiindulóan. Végül odamentünk igen, tényleg olyan volt, mint a filmben, a bárpulton táncoltak lányok. A zene nagyon jó volt. Én 3 körül leléptem néhány emberrel.

Annyira vicces, hogy itt senki elől nem lehet eltitkolni semmit, ez borzasztó. Tegnap az egyik lány összejött a bárban egy fiúval a másik koliból, és ez már nagyon későn volt, már miután néhányan el is mentünk, azt hitte, senki nem fogja megtudni, nekem is úgy adta elő reggel, hogy senkinek ne mondjam. Erre ma este kiderült, hogy nagyon sokan képben vannak. A pletyka gyorsan terjed, sajnos igen.

A mai nap vicces volt. Borzalmasan sok pénzem elment ejj. felkeltem 2kor, majd néhányan elmetróztunk piacozni. kerestünk kabátot Laure-nak, Silja vett kesztyőt meg téli zoknikat, én ráakadtam egy olcsó de szép kardigánra, majd Silja és én elmentünk egy bevásárlóközpontba, ahol megbeszélt találkozónk volt Adrianával és Ignassal. Shoppingoltunk picit, Ignasnak néztünk téli cipőt (meglepő módn most nem egy lányra kellett várni:) ), engem rábeszéltek egy fekete ruhára, ami szerintük annyira jól áll, hogy nem hagyhattam ott, Adriana (aki elég fiúsan öltözik) vett egy nőcis szoknyát, aztán ettünk, majd Ignas feldobta a mozit (de itt nincsenek feliratos filmek, többiek meg nem értik annyira az oroszt, Ignas meg én igen), de végül nem tudtunk találni semmi olyat, ami mindkettőnknek tetszett volna. Ő a Milla Jovovich-os zombiölős 3D-et akarta volna nagyon megnézni. Már kimentünk a bevásárlóközpontból, amikor valahogy megint szóba került a mozi, már este 10 volt, én mondtam, hogy akár megnézhettük volna azt a zombisat. Erre Ignas: és ha visszamennénk?:) Jót nevettünk a spontán ötleten, a többiek hazamentek, mi meg vissza, mozijegy 400 rubel (10 euro) és még popcorn-itóka, és aranyos volt, mert előtte mondtam, hogy úgy ennék valami édeset, így vett nekem egy csokit.:) Megnéztük a zombiölőset, hát én nem szeretem az akciófilmeket, de 3D-ben élmény volt na nézni, ahogy Milla Jovovich ugrál a géppisztollyal. Sok értelme a filmnek nem volt, de kell ilyen is néha.:) Majd elgondolkoztunk, hogy jutunk haza. Felhívtuk Silját, hogy nem aludhatunk-e nála (ő már elköltözött a koliból egy lakásba), de azt mondta, nem, mert megígérte a lakótársának, hogy ma nem jön fel senki este.Úgyhogy taxi. 400 rubelért..Jó kis nap volt, de holnap semmire nem kéne költenem..:)

És miért az október az izgalmas? Meeert jönnek Anyuék Babuval 17-én, aztán néhányan megyünk Moszkvába 20-án, aztán a szülinapom 29-én ÉS mert most kezdem egyre jobban megszeretni ezt az itteni kolis életet.:)

hajnali egy. döcögünk egy ladában hazafelé. Silya lakásavatójáról. a bácsika megdicsérte az oroszomat. azt hittem pedig nem lesz ilyen kedves, alig sikerült rábeszélni, hogy 300 rubelért hazavigyen minket. ma először éreztem, hogy megfagyok. a tenger szaga vegyült a csípős hideggel, amikor már kesztyű nélkül tényleg nem lehet. holnap előkaparom. vettem egy üveg bort. hogy végre ne sört vagy vodkát kelljen inni. de nem sikerült különcködnöm. játszottunk valamilyen körbeülős hangkiadós nevetgélős és persze ivós játékot, azzal elvoltunk egy-két órán keresztül. a lakás igazán retro. virágosmintás tapéta, régi bútorok, retró-szovjet szag meghatározóan.

Most kezdem élvezni úgy igazán. Szeretek buszozni, metrózni, sőt még marsrútkázni is. (hallgatom az In a manner of speaking című Nouvelle Vague számot, szép.) Szeretem nézegetni az embereket, mindig hasonlítgatom, hogy amit itten látok, az mennyiben más az otthonitól. Egyre többet süt a napocska, egyre több olyan embert ismerek meg, akikkel szívesen töltök több időt is. Nagyon jó kis társaságunk van itt a Sevcsenkós koliban, örülök, hogy ide kerültem. Tudom, hogy néha rám jön, hogy a kolis lét nekem túl sok, nincs elég intimitás, főleg, hogy egy miniszobában ketten össze vagyunk zárva. De nagyon sokszor viszont élvezem, még akkor is, ha nem tudok akkor elaludni, amikor szeretnék, még akkor is, ha olyankor is beszélgetnem kell valakivel, amikor legszívesebben egyedül lennék. Tetszik ez az egész. Tegnap szerveztek egy bulit egy nagyon hangulatos szórakozóhelyen, csak nekünk. Előtte persze itt iszogattunk a koliban, vodkanarancs, "sambuka" (így kell írni?), sör,itt-táncolás, hülyéskedés, majd rohanás le, megint vagy 15-en, stoppolás kisebb csoportokban, alkudozás az árban..a hagyományos elindulások.:) Az Akakao klubban sok ismerős arc, beszélgetés ezzel, beszélgetés azzal, iszogatás ezzel, iszogatás azzal, meghívnak vodkára, táncolok ezzel, táncolok azzal. De a legeslegjobb az az volt, amikor vagy egy órán keresztül szinte akrobatikus rockyztunk Ignassal, pörgetett ide meg oda, földigfejlehajtósan, felemelgetősen, néha tangós mozdulatokkal fűszerezve.Jáj imádom ha egy pasi így tud táncolni.:)Az ingyen felvehetős kiegészítők mint kalapok, boa, mindenféle fejpántcucc, sikerült elloptunk néhányat.:DÉn rózsaszínű nyuszifülben másztam haza, khm viszont a bőrdzsekimet ott felejtettem (de hálistennek másnap megvolt, amikor érte mentem)..Reggel 6-ra hazaérés egy végigtáncolt éjszaka után, részegen, nagyon sok tejecskeivás, amikor hazaérek, be ágyikóba, 3 óra múlva felkelés, kissé részegen, bemenni zh-t írni, mászkálni ide meg oda, este hazaérni, fáradtan.

Az elmúlt hét alatt megnéztem a Paris, je t'aime, a New York, I love you és a Moskva, ja ljublju tebja című filmeket, az utóbbit moziban. Az első kettőt imádom, eredeti és szép. Az orosz verzió, háát, inkább nem fűzök hozzá semmit, egyszerűen borzalmaaas, senkinek nem ajánlom. De ha sorrendet kell állítani, akkor az NY tetszett a legjobban, voltak benne érdekes kis csavarok..

Már szinte az egész Sevcsenkó az Alex fitnessbe jár, olyan vicces, mindig találkozom valakivel vagy spontán futásosizzadás közben vagy megbeszélve együtt megyünk el.:)

Jaaaj, jól érzem magam itt.:)

Holnap meg megyek ki a reptérre, jön Louis..:)megkértem, hogy hozzon francia bort, mert mióta itt vagyok, nem ittam még bort, itt valahogy nem divat..

Augusztus 29 – szeptember  6

Az elmúlt napokban hol a belga lánnyal, Caroline-nal, hol a francia lányokkal, hol az olaszokkal, hol Adrianával, hol Iljával, hol egyéb emberkékkel mászkáltam erre-arra. Felfedeztünk egy nagyon szép romantikus helyen (Gribojedov-csatorna mentén) található Szamovár nevezetű eredeti oroszos hangulatú étteremszerűséget, nagyon olcsó és finom. Illetve az egyetemen is meg lehet ebédelni 200 rubelből (5 euro) úgy, hogy levest is, másodikat is, desszertet is eszem. (Ez itt olcsónak számít.) A kaja-témával kapcsolatban, a „bachelor building” mellett van egy hipermarket-szerűség, a Lenta, ahol olcsóbban be lehet vásárolni. Egy marshrutkázással el lehet jutni oda, nagyon még cipekedni sem kell. Az „olcsóbbanhoz” annyi megjegyzésem lenne, hogy nyugodtan bevásároltam olyan dolgokat, mint tészta, rizs, olaj, blabla (tehát nem egy napra), gondoltam nem fog annyira sokba kerülni, ki is fizettem az 1300 rubelt, aztán amikor megkaptam az smst, hogy levontak 9000 forintot, kissé megijedtem. Szóval ebből is látszik, hogy itt kicsit drágább az élet.

Nagy boldogságban is vagyok most, mert egyrészt visszaírt a fazon az UIC-ből (a párizsi székhelyű Nemzetközi Vasútvonalak Szervezete), hogy mehetek szakmai gyakorlatra 2011-ben, illetve ma a NATO-ból megírták, hogy a szelekció első fordulóján átjutottam.:) Ha a másodikon is átjutok, megyek Brüsszelbe juhuu, és azért még fizetnek is 800 eurót havonta, plusz az Erasmus által nyújtott 500 euro. Bárcsak összejönne..

Az egyetem még nem igazán kezdődött el, az egész rendszer elég kaotikus, 2 tárgyam csak november elején kezdődik. De már voltam az első orosz nyelvű órámon (Gazdasági rendszerek összehasonlítása), illetve a spanyol óramegbeszélésen.:)

Egyik este hatalmas sörözés volt, egy szülinapot ünnepeltünk, egy másik este is kimozdultunk valami hangulatos helyre.

Ami nagyon fura, hogy alig van Bulocsnaja (pékség), ez egyszerűen felháborító.

Már kidíszítettem a szobácskánkat képeslapokkal, voltunk az IKEÁban is bevásárolni tükröt meg polcocskákat, meg néhány hasznos elengedhetetlenül fontos apróságot. Sajnos semmi pénzem nincs költekezni, úgyhogy aktívan spórolok.

Főleg, hogy jövő héten jön Louis meglátogatni engem.Juhuu.:)

Ja igen, az előbb voltam a fitnessben Camille-jal és Lucile-lel, aztán az ő szobájukban ragadtam sok más lánnyal, gyümölcsöket meg csokit eszegettünk, amikor beállít a három italiano. J Giovanni leült az egyik ágyra a notebookkal és betette James Brown-tól az I feel good-ot. Lorenzo világított egy elemlámpával, és „szexin” bejött Matteo, mondta Lucile-nek, hogy van egy kis meglepetése számára.:D Mindenki szakadt a röhögéstől, Matteo elkezdett egy sztriptízt, levette a nyakkendőjét, pulcsiját, kivillantotta a nagy férfias pociját:D Eszméletlen sokat nevetgéltünk, hatalmas volt.

Gorod-Geroj Leningrad

(több helyen is láttam ezt kiírva, a világháborúra utalva: Győztes-Város Leningrád)

1.nap

Megérkezés Szent-Pétervárra

Csodás napsütésben érkeztem meg Oroszországba. Azon kaptam magam a repülőn, lefelé szálldogálva, mosolygok, hogy megérkeztem. Esküszöm, megpróbáltam úgy pakolni, hogy ne az egész ruhatáramat hozzam el (hanem csak a ¾-ét ha ha), ennek ellenére egy hatalmas bőrönddel, a túrahátizsákommal, egy nagy papírzacskóval, a netbooktáskával és egy nagy kézitáskával érkeztem meg. ( Na dehát mégsem egy hétre jöttem, hanem öt hónapra.:) )

Már a megérkezésnél is ellenőrzés volt (későbbiekben kiderül, hogy mindenhol kérik az útlevelet, ahol csak mód van rá), ki kellett tölteni a migrációs kártyát, majd útlevél-ellenőrzés, aztán a váróteremben már meg is láttam a kis táblát a nevemmel, egy srác tartotta, akit felismertem, interneten már tartottuk a kapcsolatot. Ő ugyanis a buddy-m (a külföldi cserediákokkal egy-egy helyi tanuló foglalkozik), Ilja. Élőben hihetetlenül hasonlít a Twilight főszereplőjére, mókás. J Vele volt még egy orosz párocska (Ervi és Julja), a barátai, akik kijöttek értem kocsival, hál’istennek.:) Kedvesen kérdezgettek mindenről, annyira jó volt végre oroszul beszélni, kaptam Iljától egy sim-kártyát, illetve elmentünk négyesben egy mexikói étterembe, ahol nem engedte, hogy fizessek. Az úton az étterem felé egyre jobban kezdtem beleszeretni. Mármint a városba.:) Nagyon szép tényleg, szebb, mint gondoltam. Furcsálltam, hogy alacsonyak az épületek, de mint utólag kiderült, ez nem véletlen, így kellett építeniük. Erviék hazavittek kocsival a koliba, ahova orosz idő szerint éjfél körül érkeztünk meg. Egy nyanya ül a beregisztrálós pultnál és nem bizonyult túl kedvesnek. Vicces volt, hogy lefényképezett, hogy a beléptető kártyácskámmal ha belépek, lássák, valóban én vagyok. (Nagyon ügyelnek ezek minden egyes részletre.:) ) Tájékoztatott a szabályokról (elvileg 1 után ne nagyon jöjjünk már haza, ha bulizunk, akkor reggelig maradjunk blabla, ja meg persze tilos a koliba alkoholt behozni – már egy üveg pálinka lapult a szatyromban, amit még a reptéren vettem, oops.:) )Majd kiderül, hogy egy osztrák lánnyal leszek egy szobában.  Felmegyünk a 6. emeletre, ami a külföldieknek van fenntartva, és már a liftből hallatszik a részeg emberek nevetgélése. (Ennyit a ne vigyünk fel alkoholtról.) A folyosón van egy közös asztal, ott iszogatnak, jönnek bemutatkozni, mindenki jófejnek tűnik, a lakótársam is. Pakolászok a szobában, egész tiszta (Erviék szerint ez meglepő orosz koli létére) úgy összességében, a szobában kényelmesen elfér két ágy, két asztal, egy szekrény (ami annyira elég, hogy a ruháim felét kipakoljamJ), de mentségemre szolgál, hogy az osztrák lánynak (akinek nehéz megjegyeznem a nevét) is sok holmija van. Fürdőnk és kis konyhánk is van a lakrészben, de a fürdőben alig van polc (nincs) és picike, ez kicsit kiábrándító az otthoni kis sarokkádamhoz képest. L JDe ez van. Kicsit kimentem közösségi életet élni, majd elvonultam, de már hajnali 3 lett hirtelen, közben bejöttek az olasz fiúk a szobánkba, meg a finn fiú, Otto, és beszélgettünk, aztán miután kimentek, aztán még a lakótársammal is beszélgettünk, aztán végre sikerült ágyikóba kerülni. A két óra idővesztést is beleszámítva nem mondanám, hogy sikerült kipihennem magam.

2. nap

A regisztrációs procedúra elintézve

Megbeszéltük Iljával, hogy találkozunk fél 9-kor a koli előtt, és jön velem regisztrálódni. Eleve 9 lett belőle, de most értünk haza nemrég, és már este 9 van, úgyhogy tulajdonképpen egész nap gyalogoltunk. Reggel elmentünk a suliba a nemzetközi irodába, ahol a lányok nagyon kedvesek voltak, minden fontos infót elmondtak. Egész délelőtt napsütéses kellemes őszi idő volt, de délutánra beborult, és hol esett az eső, hol nem. A suli szép helyen van nagyon, közel a Néva is, belefutottunk a magyar fiúba, Petibe, akivel együtt sétálgattunk. Ilja bevitt minket az egyetem főépületébe ahol furcsa módon mondták, hogy ne fényképezzek (miért is?? - de megtettem titokban). Aztán a Citibanktól valaki tartott előadást, ami kicsit unalmas volt. Ezután rohantunk el nekem eurót váltani, vicces, hogy annál is kértek útlevelet. Majd be kellett fizetnem valamit egy másik bankban az egyetemnek, az után rohangásztunk, majd azt visszavittük a nemzetközi irodába, majd elmentünk ebédelni (sushit), majd el kellett mennem fluoroskopiát csináltatni (valami miatt kötelező, nehogy tuberkolózisom legyen vagy mi) a város másik végébe, aztán kerestünk nekem egy könyvesboltot, ahol vettem térképet meg szépirodalmat meg útikönyvet, aztán elvitt valami szuper cukrászdába, és végül találkoztunk Erviékkel, akik hazahoztak. Vennem kellett a boltban (szembe van a kolival) egy nagy 5literes vizet, mivel elvileg tilos is inni a csapvízből, de már fogmosásnál érzem, milyen borzalmas íze lehet.

Egyéb észrevételek:

- Az embereknek nincsenek itt kutyáik. Egyet láttam egész nap.

- Annyira látni az embereken, hogy tipikusan oroszok. A nők mind olyan büszkék és hidegek, csinosak és nőiesek, de az esetek többségében ízléstelenül öltöznek.

- Annyira eszembe juttatja a gyerekkoromat minden, ez lehet hogy viccesen hangzik, de orosz illat van a levegőben.:) Annyira meghatározó. Annyira ugyanilyen volt minden Moszkvában. Nagyon tetszik nekem. Nem mindig mondható egyértelműen, hogy szép a környezet, olyan oroszos, de én mégis úgy érzem, hogy közel áll hozzám. Péterváron azért sok utca egészen nyugatias szinte (bár a plóságyok-terek- mind Hősök tere méretűek- minimum. Alapvetően itt is minden nagyobb, mint nálunk, szűk sikátorokra ne számítsunk, de vannak egészen Párizsra vagy Budapesre emlékeztető utcák. Viszont az orosz valóságba mindenhol beleütközünk. Amit nehéz szavakkal leírni, ha benne vagy, akkor érzed át igazán.

- A metró. Tipikusan orosz, még azt is nehéz leírni, miért. Egyszerűen orosz. A színek, szagok, emberek, minden. Vicces, hogy ellenőrök helyett itt is gépek vannak, de nem papírkártyácskával enged be, hanem érmével, 25 rubel egy darab. (akkor veszek bérletet, ha lesz orosz diákigazolványom.) Ami ijesztő, azok a borzalmasan hosszú mozgólépcsők. Az otthoniakon is félek, úgyhogy ezek.. Esküszöm, lemérem, mennyi idő lejutni. Nagyon díszesek itt is az állomások lent, ahol a metrók járnak, a szovjet időre emlékeztetnek. Ami különleges, hogy az oszlopok között ajtók vannak sok helyen, mintha lift lenne, és amikor megérkezik a metró, akkor kinyílik a kocsik ajtajával együtt. Kicsit félelmetes. A kocsik ugye olyanok, mint nálunk (hiszen innen érkeztekJ), de egy-egy megállóig 4-5 percet kell utazni. Ha jól tudom, 5 metróvonal van, de építik a hatodikat.

- Mindenhol útlevelet kérnek, ami elég oroszos vonás ugye, még a röntgennél is, vagy belépésnél bárhova tulajdonképpen.

Szuper, hogy mindent értek, és nem érzem magam elveszve egyáltalán.

Ilja nagyon jófej, ma 12 órát voltunk ugye együtt, de nem unatkoztam vele. Elmegyünk színházba is, már kinéztünk egy balettet szeptemberre (2000 rubel), illetve állandóan adják Csehovot meg Gogolt.