A kedvenc hónapom. Már színesek a levelek, sokat süt a napocska, végre lehet sapkasálban:)..Bevallom őszintén, néha vannak depressziós pillanataim, hétfőn és kedden elég negatívan voltam (ennek persze nem szentpétervár az oka, hanem egyéb bonyodalmak), de utána, már szerdán szinte minden megváltozott, kisütött a nap, mint még soha, a felhők a lelkecském felől is eltűntek, rádöbbentem, mennyire jól érzem magam itt, mennyire szeretem ezeket az embereket és mennyire életem legjobb szemeszterének fogom tartani ezt a pár hónapot, amit itt töltök.:) És ez mind egy olyan nap folyamán kezdődött, amikor az orosz bürokrácia vereséget mért rám.De nem adtam fel a küzdelmet.:) Csupán a kollégiumot szerettem volna befizetni. Ehhez el kellett buszozni messzire, ahol közölték, hogy be van zárva a kassza, és menjek el az egyetem főépületébe (fél óra innen busszal). Én elbuszoztam, ahol közölték, hogy ha-ha, a kvitánciát csak ott tudják odaadni, ahonnan jöttem, úgyhogy menjek szépen vissza. Visszabuszoztam, kiálltam egy hosszú sort, közölték, hogy előző hónapban véletlenül fizettem kevesebbet, így most nemcsak az ezentúl fizetendő 5500 rubelt, hanem az előző kimaradást is fizetnem kell, így 7500-at össz. Aztán vissza kellett mennem ugye a kvitánciámmal az egyetem főépületébe, ahol be akartam fizetni a 7500 rubelt a szemtelenül mogorva és antipatikus nyanyának az újabb sorbanállást követően, de elfelejtettem, hogy egy nap maximum 50000 Ft-ot vehetek fel, így nem tudtam felvenni elég pénzt, el lett halasztva másnapra. Ez a procedúra elvett az életemből jó néhány órát.
De megírtam egy dolgozatot (remélhetőleg sikeresen), meg lettem vendégelve Ricsi által, jó kis házikolbászra, felfedeztünk Pavellel egy szuper zöldségest végre (mert a lenti bolt, a Pjátyorocska, nem arról híres, hogy színvonalas a kaja, ezt bizonyítja az általam már kipróbált gumiízű csirkéjük is, hát meg az ottani gyümölcsöknél egészségesebb az is, ha inkább megfosztom magam a vitaminok élményétől:) ).
Késő este elmentünk Laure-ral edzeni..mi történt még ezen a héten..
Tegnap, pénteken írtam egy félidős zh-t ugyanabból a tárgyból (majdnem minden héten írunk valamit belőle..) meg amit érdemleges megemlíteni, az az esti program. Úgy volt, hogy átmegyünk Philippék lakásába iszogatni, majd utána egy Underground nevezetű helyre, de a lányok túl sokáog készülődtek és végig azon dilemmáztunk, hova is menjünk inkább, mert az egész Kapitanszkaja (a másik koliban levő emberkék) és tőlünk (a "mi" az a tucatnyi itteni emberkét foglalja magába, a mi kolink tehát)is a többség elígérkezett egy másik buliba, egy Sakáltanya nevezetű helyre, amire persze mindenki kíváncsi volt, a filmből kiindulóan. Végül odamentünk igen, tényleg olyan volt, mint a filmben, a bárpulton táncoltak lányok. A zene nagyon jó volt. Én 3 körül leléptem néhány emberrel.
Annyira vicces, hogy itt senki elől nem lehet eltitkolni semmit, ez borzasztó. Tegnap az egyik lány összejött a bárban egy fiúval a másik koliból, és ez már nagyon későn volt, már miután néhányan el is mentünk, azt hitte, senki nem fogja megtudni, nekem is úgy adta elő reggel, hogy senkinek ne mondjam. Erre ma este kiderült, hogy nagyon sokan képben vannak. A pletyka gyorsan terjed, sajnos igen.
A mai nap vicces volt. Borzalmasan sok pénzem elment ejj. felkeltem 2kor, majd néhányan elmetróztunk piacozni. kerestünk kabátot Laure-nak, Silja vett kesztyőt meg téli zoknikat, én ráakadtam egy olcsó de szép kardigánra, majd Silja és én elmentünk egy bevásárlóközpontba, ahol megbeszélt találkozónk volt Adrianával és Ignassal. Shoppingoltunk picit, Ignasnak néztünk téli cipőt (meglepő módn most nem egy lányra kellett várni:) ), engem rábeszéltek egy fekete ruhára, ami szerintük annyira jól áll, hogy nem hagyhattam ott, Adriana (aki elég fiúsan öltözik) vett egy nőcis szoknyát, aztán ettünk, majd Ignas feldobta a mozit (de itt nincsenek feliratos filmek, többiek meg nem értik annyira az oroszt, Ignas meg én igen), de végül nem tudtunk találni semmi olyat, ami mindkettőnknek tetszett volna. Ő a Milla Jovovich-os zombiölős 3D-et akarta volna nagyon megnézni. Már kimentünk a bevásárlóközpontból, amikor valahogy megint szóba került a mozi, már este 10 volt, én mondtam, hogy akár megnézhettük volna azt a zombisat. Erre Ignas: és ha visszamennénk?:) Jót nevettünk a spontán ötleten, a többiek hazamentek, mi meg vissza, mozijegy 400 rubel (10 euro) és még popcorn-itóka, és aranyos volt, mert előtte mondtam, hogy úgy ennék valami édeset, így vett nekem egy csokit.:) Megnéztük a zombiölőset, hát én nem szeretem az akciófilmeket, de 3D-ben élmény volt na nézni, ahogy Milla Jovovich ugrál a géppisztollyal. Sok értelme a filmnek nem volt, de kell ilyen is néha.:) Majd elgondolkoztunk, hogy jutunk haza. Felhívtuk Silját, hogy nem aludhatunk-e nála (ő már elköltözött a koliból egy lakásba), de azt mondta, nem, mert megígérte a lakótársának, hogy ma nem jön fel senki este.Úgyhogy taxi. 400 rubelért..Jó kis nap volt, de holnap semmire nem kéne költenem..:)
És miért az október az izgalmas? Meeert jönnek Anyuék Babuval 17-én, aztán néhányan megyünk Moszkvába 20-án, aztán a szülinapom 29-én ÉS mert most kezdem egyre jobban megszeretni ezt az itteni kolis életet.:)